*Visszaemlékezés*
Tizenöt éves lehettem. Borús, esős délutánnak néztünk elébe. Akkor még
nem tudtam, hogy mi vár rám. A szobám ablakán bámultam ki, miközben a
húgom, mosolyogva mesélte tegnapi randija minden apróbb kis részletét,
az öcsém pedig x-boxozott az ágyamon fekve. Közben,azon gondolkoztam,
hogy ő hogy lehet olyan tökéletes amilyen, én pedig miért lettem ennyire
elcseszve. A húgomnak igéző, gyönyörűen csillogó kék szemei,
hosszú,egyenes, szőke haja, aranyos mosolya és vékony alakja van, nekem
pedig, hát hosszú, vörös hajam, zöldes szemeim,kissé teltebb alakom.
Igaz még csak tizenhárom éves, de minden pasi utánanéz. Ugyanez a
tizennégy éves öcsém is. Bomlanak utána a csajok. Na meg persze az immár
a barátnőjével elköltözött bátyám is. A családban ugyérzem én vagyok a
fekete bárány aki senkinek nem kell. -Kim te nem is figyelsz rám!!-csattant fel a húgom.
-Roxanne nyugi! Figyelek.-néztem rá.
-Na és akkor féltem a filmtől és megfogta a kezem.-csacsogott tovább. Kinéztem az ablakon és láttam, hogy egy sötétített ablakú furgon áll meg közvetlen a ház előtt. Egy ideig furcsán néztem a lehúzott ablaknál engem bámuló férfit aztán rájöttem. Ettől félt anyu. Apám halála után rá maradt minden piszkos ügye. Tudtuk, hogy elfognak jönni érte. A testvéreim nem avattuk bele, hiszen nem akartuk őket megrémiteni. Rögtön kapcsoltam és felpattantam. Az öcsém kezéből kikaptam a játékkonzolt és erőteljesen rájuk parancsoltam, hogy kövessenek. A folyosó végén található gardróbhoz vezettem őket.
-Bármi történik és bármit hallotok, maradjatok itt bent amíg vissza nem jövök. És a lényeg, hogy síri csöndben legyetek. Világos? A biztonság kedvéért bezárom a gardróbot. Egy hangot se halljak.-mondtam halkan.
-Kim mi történt? Megijesztesz.-suttogta halkan, remegő hanggal a legfiatalabb testvérem.
-Majd elmondom. Maradjatok itt.-mondtam halkan és elindultam anyukám szobája felé.
-Ők azok?-kérdeztem halkan.
-Igen. El kell mennem. Miután elmentem pakoljátok össze néhány ruhátok és menjetek el nagymamádékhoz. Ő már várni fog titeket. Előbb beszéltem vele.-mondta remegő hangon. Szemeimben könnyek gyűltek, de visszanyeltem őket. Nem lehetek gyenge. Anyukám számít rá, hogy a testvéreimnek jó példát fogok mutatni, és átsegítem őket mindenen a mamám segítségével. A bátyám Amerikából semmit nem tud tenni, de viszont ott az élete, nem hagyhatja ott. Édesanyám fogta a táskáját, beletette apám-nem kis összegű-tartozását és elindultunk ki a házból. Amint kiléptünk anyu előre ment, és az egyik férfi előtt beszállt a kocsiba. Még utoljára annyit tátogott, hogy vigyázzak a testvéreimre, szeret minket, és nem a mi hibánk.
És ez volt az utolsó pillanat amikor láttam az édesanyámat...
